Mi ez?
Viktória egy tündéri kicsi lány, aki nagyon beteg. Neki és családjának
segítségre van szüksége. A szülők nagyon kedves kollégáim.
Történetüket ők mesélik el nektek.
"2010. november 8-án született meg kislányunk, Viktória. Akinek már van gyermeke nagyon jól tudja mekkora öröm és csoda ez egy pár életében. Nagyon boldogok voltunk, bár már akkor is mondták az orvosok, hogy lehetnek problémák, mivel a terhesség alatt oxigénhiányos állapotba került, de jó eséllyel ezt áthidalja a szervezet. Viki 5 hónapos koráig nem is volt ilyen nagy a félelmünk, de sajnos ekkor kiderült, hogy epilepsziás - amit azóta sem tudtak az orvosok gyógyszeres kezeléssel tünetmentessé tenni - és ez mellé párosul még a figyelemzavar is, ami rettentően megnehezíti a fejlesztését.
Az oldal alapötlete Zelnicétől származik. Köszönöm neki.
Lényege az, hogy ezen az oldalon sok szeretettel várunk olyan portékákat amiket fel tudtok ajánlani Viktória kezeltetésének finanszírozására. Legyen akár gyöngyös, kötős-horgolós, szalvétás, keresztszemes, festős vagy bármilyen. Akár egy könyv is lehet a felajánlás.
Ha sikerült kiválasztani mivel segíthetsz, küldd el nekem a fotóját, illetve az árat amiért szeretnéd ha elvinnék. Ezt én közzé teszem a blogon, ezután elindulhat a licitálás. És természetesen aki a legtöbbet ajánlja az adott portékáért az fogja megkapni. Átutalással vagy rózsaszín csekkel lehet fizetni.
Ha nem tudsz felajánlani és vásárolni sem szeretnél, segíthetsz úgy is, hogy megosztod ahol tudod ezt a felhívást.
Köszönjük!

Most elkezdtünk egy
alternatív gyógymódot, amiről azt gondolja a neurológusunk is, hogy
segíthet, de ez több éves kezelés három hetente, de ilyen hosszú időn
keresztül anyagilag ez túlzottan megterhelő.
Szeretnénk
mindent megtenni azért, hogy egészséges legyen és teljes életet
élhessen, tudjuk hogy sokkal több van benne, mint amit most mutat, és Ő
is küzd, azért hogy jobban legyen, de sajnos a gyógyszerek nagyon sok
mindenben korlátozzák Őt. Ezért is szeretnénk ezt a kezelést
végigvinni, mert idővel megvan az esély arra, hogy gyógyszerek nélkül
is tudjon úgy élni, hogy nem kell minden pillanatban attól rettegnünk,
hogy mikor jön egy újabb "görcs"."